Gordon Wardell szerint a kutatás célja, hogy állandó faliméh-népességet tudjanak fenntartani a gyümölcsösökben. Ehhez domesztikálni próbálják a faliméheket, ami a csapdázásukkal kezdődik.
A faliméhek magányosan élnek és különálló fészkeket építenek, ezért a természetből való összegyűjtésük bonyolult és időigényes. Üres és „foglalt” műfészkeket helyeznek ki az erdőben, amelyek azt jelzik, hogy a terület alkalmas a méhek betelepülésére. Rendszeresen begyűjtik a be népesült fészkeket, annyit hagyva meg belőlük, amennyi a természetes népesség biztos fennmaradásához szükséges. Ezeket a „költőhelyeket” egy mástól nagy távolságokra alakítják ki az erdőkben. A mesterséges fészkek lehetnek ki lyuggatott farönkök, papírcsövek vagy nádszálkötegek, amelyeket úgy alakítanak ki, hogy vonzóak és biztonságosak legyenek a méhek számára. A begyűjtött fészkekben kokonban fejlődő lárvák vannak, amelyeket aztán a Paramount Farming kutatóhelyére szállítanak.
Inkubátorba helyezik a fészkeket, és a hőmérséklet emelésével serkentik a méhek fejlődését, hogy hamarabb repüljenek ki, mint a természetben tennék, és készen álljanak a februári mandulavirágzásra. Azt remélik, hogy a gyorsított áttelelés után a „háziasított méhek” újabb nemzedékei segítenek a többi gyümölcsfaj beporzásában. Jelenleg 100 ezer méhből csak körülbelül 50 ezer szaporodik tovább, ezt az arányt növelni szeretnék, és igyekeznek a „legszorgalmasabb” egyedeket tovább szaporítani.
A kutatási programban további kérdésekkel is foglalkoznak, vizsgálják például a faliméheket ragadozó darazsakat és bogarakat, a fészkek közelében használt növény védő szerek hatását, valamint a méhek által beporzott növényfajokat. Számos feladat áll még előttük, míg kereskedelmi méretben képesek szaporítani a faliméheket, de Wardell bízik a sikerben.
A faliméhek vagy kőműves méhek (az Osmia nemzetség tagjai) valamivel kisebbek a házi méheknél, és rendszerint fémesen fénylő kék vagy kékfekete színűek. Nevüket arról kapták, hogy habarcs szerű anyaggal zárják le a fészküket. Észak-Amerikában 140 fajuk él. A hímeknek nincs fullánkjuk, a nőstények is csak védekezésül szúrnak, ha összenyomják őket. Nem veszélyesek tehát az ember re, nyugodtan lehet a közelükben tartózkodni.
A természetben apró mélyedésekbe, más állatok furataiba rakják a tojásaikat, a méhekre jellemző sejtekbe, amelyeket sorban egymás után építenek. Saját maguk nem képesek ki fúrni a tojásrakáshoz szükséges lyukakat, ezért szívesen el fogadnak minden ember által kínált lehetőséget is.
A nőstény faliméhek tavasszal kelnek ki, és azonnal el kezdenek pollent gyűjteni, amit a fészeknek alkalmas mélyedésbe hordanak. Amikor elegendő tápanyag gyűlt össze, leraknak egy tojást és le zárják a sejtet, majd folytatják a gyűjtést és a tojásrakást, amíg a fészek megtelik. Akkor elkészítik az említett sárdugót a végére. Érdekesség, hogy a nős tény méheket rejtő tojások mindig a mélyedés aljára kerülnek, a hímek pedig a végéhez, ezért a hímek kelnek ki először. Egyaránt gyűjtenek gyümölcsfákról, bogyósokról, dísznövényekről és zöldségfélékről. A pollengyűjtés és tojásrakás a méhek egész 46 hetes életében folyamatos.
A lerakott tojásból néhány nap alatt kikelnek a lárvák, és körülbelül 10 nap alatt felélik a sejtben raktározott táplálékot, majd kokont készítenek és bebábozódnak. Őszre kifej lett méhekké válnak, de a gubóban vészelik át a telet. Ami kor tavasszal fölmelegszik az idő, először a hímek repülnek ki, majd néhány nappal később a nőstények.
Rendkívül hatékony megporzók, egy hagyományos termő almafát 23 méh képes beporozni. További előnyük, hogy hűvös, esős időben is repülnek, szemben az olyankor a kaptárakban időző házi méhekkel. Fészküket szeretik egymás közelében építeni, de a természetben ritkán használják kétszer ugyanazt a helyet. Nekünk is tiszta fészkelő helyet kell kialakítani, a használt fészkeket pedig egy-két idény után semmisítsük meg, ha el akarjuk kerülni a betegségeket.
Forrás: Good Fruit Grower, Gardeners.com