0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Kajszi, június elején

Óriási lehetőségek rejlenek a kajszifajta-választék bővítésében. Az utóbbi 20 évben számos újdonság került termesztésbe, de Európában továbbra is folyamatos és gyors a fajták cseréje. Minden termesztési körzetben más igényeket támasztanak a kajszikkal szemben. Várható a még színesebb gyümölcsűek elterjedése, nő az igény az ellenállók, a piac felől pedig a „kajsziízű” barackok iránt.

Az érési időszak bővítése valamennyi termőtájon kiemelt jelentőségű, mert a főidényen kívül magasabb áron értékesíthető a gyümölcs. Magyarországon jelenleg is július a kajszi fő érési időszaka. A régi pomológiai leírásokban található érési és virágzási időt összehasonlítva a 2000-es évek adataival kiderül, hogy a fejlődési szakaszok mintegy két héttel korábban következnek be. Ez is a klímaváltozás következménye.Kajszi, június elején

Az első hazai fajták

A múlt század második feléig a Korai piros volt a legkorábbi fajtánk, június végén (10-14 nappal a Magyar kajszi előtt), egyes években június közepén érett. Kicsi, nem túl tetszetős gyümölcse miatt elsősorban házikerti fajta volt. Az akkori Kertészeti Egyetemen Tamássy István, majd Pedryc Andrzej vezetésével folytatott nemesítőmunka eredményeként több korai fajta is elterjedt. Az alföldi termelők 20-30 évvel ezelőtt kiemelkedő bevételeket értek el a Harmat értékesítésével, amely 20 nappal megelőzve a Magyar kajszit, június második felében érett. Abban az időszakban a mediterrán vidékekről érkező import sem korlátozta az értékesítési lehetőségeket. Még néhány nappal korábbi az Üzbegisztánból honosított Szamarkandszkij rannij, amely kicsi, kevésbé tetszetős gyümölcsei és a más, jobb gyümölcsminőséget adó honosított fajták miatt nem terjedt el. Jelenleg két hazai nemesítésű, korai érésű fajtajelölt vár állami elismerésre, mindkettő a korábbi nemesítési hagyományt viszi tovább.

 

Pedryc Andrzejjel és Nyáregyházi Pállal 25 éve hoztuk be Magyarországra az Early Blush (Rutbhart) fajtát, amely akkor már Olaszország vezető korai érésű kajszibarackja volt Aurora néven. Az igen korai fajták között kedvező volt megfelelő gyümölcsmérete (40-45 milliméter), tetszetős színeződése, jó kajsziíze és intenzív illata. Gyümölcseiből kiváló pálinka készíthető. Éréskezdete az utóbbi 15 évben a Balaton mellett május 27. és június 9. között változott. A magyar termesztők gyorsan megkedvelték és sokáig a nagybani piac sztárja volt. A nagyobb méretű, de sápadt importbarackok mellett is, néhány éve 10 kilogrammos ládában 6000-8000 forintos áron talált gazdára a kiváló minőségű Aurora kajszi.

A növekvő import és az új fajták terjedése miatt az utóbbi években mind jobban tudatosultak a termesztőkben és a kereskedőkben a fajta hibái: a nagymértékű fapusztulás, a moníliaérzékenység, a gyümölcsök hirtelen érése és gyors puhulása.

Kajszi, június elején

Korábban a kajsziidényt megelőzően, valamint annak kezdetén kisméretű (30-40 mm), sápadt spanyol, olasz és görög kajszi jelent meg a hazai piacokon. Görögország fő fajtája évtizedekig a korai érésű Tyrinthos volt, amellyel hazánkban is találkozhattunk. Kicsi, sárga, szinte íztelen gyümölcse igen kemény és jól szállítható. „Szerencsére” himlővírus-érzékenysége miatt a termesztése visszaesett.

Igen korai érésűek

Az igen korai fajták az Early Blush idejében, június első felében érnek. Ezek közül mintegy 10 található Magyarországon. Megbízható adatokkal csak néhány fajtára vonatkozóan rendelkezünk. Egyik fajta sem tökéletes, választékuk gyorsan fog változni a jövőben is.Kajszi, június elején

Eltérő a mélynyugalmi állapotuk megszakításához szükséges hidegigény, valamint a virágzáshoz és az éréshez szükséges hőigény. Ebből adódik, hogy termőhelyenként és évjáratonként különböző lehet a virágzási és érési sorrendjük. Az alacsony hidegigényű és hőigényű fajták előnye a mediterrán éghajlaton érvényesül, igen korai érést tesz lehetővé. Spanyolország déli vidékein és Dél-Olaszországban a legkorábbiak április végén érnek. Az alacsony hidegigény (Early Blush, Ninfa) nálunk a téli ingadozó hőmérséklet miatt fokozott fagyérzékenységet okoz. A francia és a spanyol nemesítők mind több alacsony hidegigényű fajtát (Copper Cot, Flodea) kínálnak, amelyek csak melegebb éghajlaton termeszthetők eredményesen.

Magyarországon a termésbiztonság szempontjából fontos fajtaválasztási szempont a fapusztulás mértéke, a himlővírus-érzékenység és az öntermékenyülés. Az új fajták fapusztulási hajlamára vonatkozóan többnyire csak a hazai vizsgálatok után kapunk adatokat. Termékenyülési tulajdonságaikat a nemesítők ismerik, a himlővírus-érzékenységük azonban többnyire ismeretlen, illetve nem adják meg a nemesítők. Itt is sokszor a hazai megfigyelések a döntőek.

A táblázatban az érési időt tekintve az első és az utolsó fajta helye tűnik biztosnak, a többi éréskezdete között mindössze 1-3 nap az eltérés. A fajták sorrendje sok tényezőtől függ: az időjárástól, a termésberakódástól, az alanytól, a fa korától stb.Kajszi, június elején

Itthoni tapasztalatok

A Maya Cot fajtával kapcsolatosan hazai eredményeink még nincsenek, de a külföldi tapasztalatok szerinti igen korai érése, tetszetős gyümölcse és fagytűrése miatt mindenképpen érdemes megvizsgálni.

A Wonder Cot a koraiak között több országban is jelentős szerepet tölt be nagy termőképességének, valamint méretes, színes, ízletes gyümölcseinek köszönhetően. Magyarországon kiemelkedő tulajdonsága, hogy fái alacsony arányban pusztulnak, szétterülő növekedése miatt azonban nehezen alakítható. Megnyúlt gyümölcse és kiemelkedő bibepontja miatt gépi válogatásra kevésbé alkalmas.

A Ninfa fajtát elsősorban Dél-Olaszországban termesztették, mert az északi, hidegebb termőtájakon nem termett megfelelően. Sápadt gyümölcsei és nagyfokú himlővírus-érzékenysége miatt telepítése nem javasolt.

A Colorado gyümölcsei kiváló tulajdonságúak: fényesek, színesek, kemények, ízletesek. Termőképessége közepes, illetve jó. Himlővírusra elég érzékeny, ami korlátozza a hazai termeszthetőségét.

A Pricia Olaszországban gyorsan elterjedt igen színes gyümölcsei és öntermékenyüléséből adódó biztonságos terméshozása miatt. A szedési érettségét jóval megelőző intenzív színeződése azonban értékesítési nehézséget okozott. Korai szedés esetén az igen magas savtartalma miatt a gyümölcs szinte fogyaszthatatlan.

A Primando mérete és színeződése gyengébb a többi korai fajtáéhoz viszonyítva, amit nem ellensúlyoz a húskeménység és a jó íz.

A Tsunami nevének megfelelően szélvészként terjedt az ültetvényekben, színes és ízletes gyümölcseinek köszönhetően. A varratnál fölrepedt gyümölcsök aránya azonban nagyon magas, ami exportra alkalmatlanná teszi.

A Spring Blush termesztési és gyümölcstulajdonságai alapján is javasolható telepítésre. Korán termőre fordul, bőven terem. Közepes méretű gyümölcsei tetszetősek, kemények, jól kezelhetők és megfelelő ízűek.

A Lunafull bőtermő, nagyméretű, kevésbé színes gyümölcsei hosszan szüretelhetők. Néhány nappal az előző fajták után érik, azokkal együtt szüretelve íze túl savas.

A Fortuna gyümölcse tetszetős színeződésű, darabos, gömbölyded, magvaváló. A termés közepes keménységű és rostos.Kajszi, június elején Számos igen korai kajszi került tehát termesztésbe, a nemesítőkre azonban még komoly munka vár, hogy az eddigieknél kevesebb hibával rendelkező fajtát hozzanak létre. Hasonlóan fontos feladat a fajták vizsgálata a hazai termesztési és piaci körülmények között. Az évenként európai közösségi szintű (CPVO-s) oltalomban részesülő fajták száma stabilan nőtt az elmúlt két évtized során. Ma már évenként mintegy 15 fajtaújdonság jelenik meg, azoknak közel a fele nagyon korai vagy korai érésidejű.

Lassabb idénykezdet

Az új, igen korai érésű fajták a kedvező értékesítési lehetőségek (600 Ft/kg körüli termelői ár) miatt az utóbbi évtizedben rohamosan terjedtek ültetvényeinkben. Tavaly azonban a termelők azt tapasztalták, hogy vontatottan indult a szezon. Június első felében a nagybani piacon az előző évinél jóval alacsonyabb áron és kisebb mennyiséget lehetett eladni. A 2014. évihez hasonló alacsony árban közrejátszott az import javuló minősége, az elhúzódó szamóca- és cseresznyeidény, valamint a növekvő hazai termés. Ezek a tényezők a jövőben is várhatók, tehát nem számíthatunk hosszú távon a korábbiakhoz hasonló könnyű értékesítési lehetőségekre sem a hazai, sem a bécsi nagybani piacon.

 

Kajszi, június elején

Forrás: