0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Igények, támogatási lehetőségek

A KITE Zrt. és a Monsanto Hungária Kft. közös évnyitó szakmai rendezvényén nemcsak fajtákról, kereskedelmi és fogyasztói igényekről, technológiákról, növényvédelemről hallhattak a szép számban összegyűlt érdeklődők, hanem a hónapok óta formálódó, és már nagyon várt kertészeti támogatások legfontosabb tudnivalóiról is. A KITE Zrt. munkatársa a cég támogatáshoz kapcsolódó ajánlatát ismertette.

Vidékfejlesztési Program elfogadása után szeptemberben kezdődött a kertészeti támogatási pályázatok előkészítése, amelyben a Miniszterelnökség Vidékfejlesztési Államtitkársága a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal mellett a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet véleményére is támaszkodik, mondta Gubacsi Zoltán, a szervezet egyik alelnöke, aki termelőként és pályázatíróként is jól ismeri a szakmát. Arra törekedtek, hogy az eddigi pályázatok szakmailag elfogadott elemeit ne módosítsák, a nem indokoltakat viszont vegyék ki, hogy könnyen elérhető és megvalósítható felhívás szülessen. Azt is fontosnak tartotta a szakma, hogy ne az egyéni érdekek, egyes kertészeti csoportok kerüljenek előtérbe, hanem az egész ágazatot képviseljék. Még nem érkezett el az az idő, hogy a feldolgozás vagy a marketing lehessen a legfontosabb fejlesztendő terület. Először a technológiai színvonalat kell javítani és a termesztési felületeket növelni, hogy hosszabb távon versenyképesek lehessünk, hangsúlyozta az előadó.

Március elején

Már 6 év eltelt a legutóbbi, hatékonyan segítő támogatás óta, ezért is nőttek a fejlesztési igények. A kertészetben jellemző többnyire családi vállalkozások ugyanis hosszabb távon nem fejlődhetnek kizárólag hitelből, szükségük van a támogatásokra. A 2020-ig elkülönített 470 milliárd forintnyi összes támogatási forrásból a kertészeti korszerűsítésekre mintegy 63 milliárd forintot szánnak. Emellett, a tervezet szerint a mezőgazdasági vízgazdálkodási fejlesztésekre 34 milliárd, kertészeti gépbeszerzésekre pedig 10 milliárd költhető majd el.
Az üveg- és fóliaházak létesítésére és energetikai korszerűsítésére, az ültetvénytelepítésre, és hűtőházak, tárolók építésére, illetve technológiai fejlesztésére kiírt pályázatok várhatóan egyszerre jelennek meg (a gyógynövény-termesztési pályázatokkal együtt), a tervek szerint 22,5, 19 és 22 milliárd forintos támogatási összeggel. A szakma szerint ezek első körben elegendőek lesznek, majd további forráselosztások várhatók egy-egy felhívásnál. Például a növényházépítésen belül az energetikai fejlesztésekre elkülönítendő keret várhatóan nem fogy el, így azt átcsoportosítják másra. Végleges számokat azonban még nem tudunk.
A pályázatokat decemberben lezárták, január végén már várható a felhívások kiírása, attól kezdve pedig szintén 30 nap a felkészülési idő, így március elején megnyílhatnak a kertészeti korszerű-sítési pályázatok. A vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére, azaz a szabadföldi öntözés korszerűsítésére és kertészeti gépbeszerzésre később pályázhatnak majd a termelők. Ez utóbbi 10 milliárdos tervezett kerete kevésnek tűnik, ezért szinte biztos, hogy csak a kertészeti vető-, betakarító-, válogató gépek, csomagoló, növényházi berendezések vásárlásához igényelhető majd, erőgépekhez nem.

Előnyben a kisgazdaságok

A pályázatokat a Miniszterelnökség Vidékfejlesztési Államtitkársága bírálja el. A pályázatokhoz üzleti tervet kell csatolni, a pontoknak mintegy felét ez adja majd.
Pontozásnál előny a termelői szervezeti (tész) tagság, és kérték, hogy a szakmai szervezeti tagságot is vegyék figyelembe. A források 80 százalékára kizárólag a legföljebb 850 ezer STÉ üzemmérettel rendelkező mező-gazdasági termelők pályázhatnak. A jelenlegi állapot szerint a mikro vállalkozások plusz 15 pontot kapnak, a kisvállalkozások pedig 5-öt, hogy minél inkább a kisebb gazdaságokat segítsék. Uniós előírás, hogy az alkalmazotti létszámot fönn kell tartani, a foglalkoztatottak számának növeléséért pedig szintén többletpont jár. A kedvezményezett térségekben, járásokban tervezett fejlesztésekhez ugyancsak több pontot adnak.

Három árajánlat

Az új pályázat tudnivalói közül Gubacsi Zoltán kiemelte, hogy nem jelölnek meg idő-szakokat a kifizetési kérelmek benyújtására, a pályázók határozhatják meg az elszámolás úgynevezett mérföldköveit (legföljebb négyet). Az első kifizetési kérelmet, az eddigi támogatási határozatot felváltó támogatási okirattól vagy támogatási szerződéstől számított 6 hónapon belül kell majd benyújtani a költségek legalább 10 százalékának elszámolásáról. Teljesen új előírás, hogy 25 millió forint fölött (azaz 50 millió forintot meghaladó támogatott beruházásnál) kötelező a közbeszerzés. A szakértő szerint ez nem megoldhatatlan feladat, de növeli a költségeket és időigényes. A támogatási intenzitás Pest megyében 40, máshol egységesen 50 százalék, a fiatal gazdák pedig további 10 százalékot kaphatnak a számukra elkülönített keretből. A támogatási plafon pedig 500 millió forint lesz.
Nem lesz gépkatalógus, így nem kódokat kell feltüntetni a pályázati adatlapon, hanem 3 árajánlatot kell csatolni, 3 egymástól független kivitelezőtől. Kötelező belefoglalni a pályázatba az MVH honlapján megtalálható építési normagyűjteményben szereplő elemeket, az azon felüliekre pedig árajánlatokat kell csatolni.
Új feltétel, hogy kezdő vállalkozás (projektcég) nem pályázhat, a támogatáshoz egy lezárt évvel kell rendelkezni, és legalább 6000 STÉ (standard termelési érték) gazdaságmérettel, ez a nagyság mintegy 2 hektár szabadföldi zöldségnek, illetve 1400-1500 négyzetméteres növényházi termelésnek felel meg. Ennek igazolása külterületen földhasználattal, belterületen vagy kivett területen bérleti szerződéssel vagy szívességi használattal történik. A tervezet szerint tehát a most nyertes fiatal gazdák számára sem elérhető a 60 százalékos támogatás. Remélhetően ez még változik, ehhez azonban módosítani kell az unió által elfogadott Vidékfejlesztési Programot, amire évenként csak egyszer van lehetőség. Szintén új feltétel, hogy a pályázók árbevételének fele a mezőgazdaságból származzon, és az eddigi mezőgazdasági pályázatoktól eltérően önerő-igazolást is előírnak az első kifizetési kérelem benyújtásakor.

Üzleti terv

A fiatal mezőgazdasági termelő fogalmát az előzőekhez hasonlóan határozták meg, azaz továbbra is előírás a 40 év alatti életkor, a szakirányú végzettség és a 6000-25 000 STÉ közötti gazdaságméret. A jogosultság feltétele, hogy a pályázó 5 éven belül kezdett gazdálkodni őstermelőként, illetve jelenleg 6 hónapnál nem régebben egyéni vállalkozó. Ezeket a feltéteket kell tehát teljesíteni a plusz 10 százalékos támogatáshoz.
Minden kizárólag elektronikusan adható be, tehát a csatolandó engedélyeket, dokumentációkat szkennelni kell. Változni fognak az építési hatóság jogszabályai, a tervek szerint a benyújtott tervdokumentációkkal kapcsolatban egyszer lehet hiánypótlást kérni legföljebb 8 napos határidővel, és ez nem hosszabbítható meg. Ezért arra kell törekedni, hogy az építésiengedélyköteles beruházások tervdokumentációit hiánytalanul adják be, nehogy kifussanak az időből. A nem építési en gedély-köteles beruházásokhoz, például egyes növényháztípusokhoz, is kell építési tervdokumentáció, műszaki ellenőr, és elektronikus naplóban kell rögzíteni a folyamatokat. Újra lesz hiánypótlási lehetőség, egy alkalommal, szinte minden területen.

Elszámolható költségek

Újdonság, hogy a fejlesztés megvalósításához vásárolt ingatlan árát az elszámolható összes költség 2 százalékáig figyelembe lehet venni. Az egyéb költségek között a pályázat benyújtása előtt egy éven belül fölmerült, számlával igazolt költségek is szerepelhetnek (például tervezési, hatósági díjak), a telepen belüli infrastruktúra (telepi utak, kerítés, közmű, térburkolat) korszerűsítésére azonban legföljebb 15 százalék költség számolható el. Használt gépek nem számolhatók el.
Az igen népszerű fiatal gazdák induló támogatása kapcsán Gubacsi Zoltán elmondta, hogy erre a célra 38 milliárd forintot különítettek el. A támogatás maradt a 40 ezer eurónak megfelelő forintöszszeg, és továbbra is feltétel a 40 év alatti életkor, a szakirányú végzettség, és 6 hónapnál nem régebben igényelt egyéni vállalkozói igazolvány. Kedvező változás viszont, hogy már nem a kezdő vállalkozásokat célozzák meg ezzel a támogatással. A pályázónak rendelkeznie kell legalább 6000, legföljebb 25 ezer STÉ termelési potenciállal, ami eredhet földhasználatból is. A támogatás 75 százalékát kapják meg először a nyertes gazdák, a maradékot pedig leghamarabb 3 év múlva.
A mezőgazdasági vízgazdálkodási, öntözésfejlesztési beruházásoknál is 50 százalékos lesz a támogatás (kivéve Pest megye, ahol 40 százalék). Feltétel a legalább 6000 STÉ üzemméret, és a legalább 50 százalékos mezőgazdasági árbevétel, a támogatási plafon pedig 500 millió, közös beruházásoknál 1 milliárd forint. Gépek beszerzésére várhatóan ennél a kiírásnál sem lehet pályázni, csak ha építési beruházás társul mellé. A jelenlegi állapot szerint a pályázat benyújtásához létesítési vagy elvi vízjogi engedélylyel kell rendelkezni.
A pályázati felhívásnak a FruitVeB által javasolt 1. szakmai melléklete tartalmazza a támogatható növényházakra vonatkozó előírásokat.

Műszaki előírások

Eszerint a támogatáshoz zöldségtermesztésre legalább 1000 négyzetméteres (virágtermesztésre 500 négyzetméter) új üvegházat kell építeni, bővítéskor pedig a berendezésnek összességében el kell érnie az 1500 négyzetméter alapterületet. Előírás a blokkos, horganyzott szerkezet, a legalább 4 méteres vápamagasság, és a legalább 8 méteres hajószélesség. A beruházásnak tartalmaznia kell az öntöző-, a tápoldatozó-, a szellőztető rendszert, az energiaernyőt és a klímakomputert. Bővítéskor a meglévő növényház vápamagassága legalább 2 méter, és a támogatáshoz kötelező a fűtő- és öntözőrendszer megléte vagy beépítése. Az elszámolható kiadás tartalmazza a teljes építési költséget, továbbá a kötelezően beépítendő vagy beépíthető technológiák elemeit és azok beépítési, beszerelési költségeit. Automatizált üvegházak építése, illetve a meglévő, működő berendezések automatizált üvegházzal való bővítése esetén 5000 négyzetméterig 38 ezer, annál nagyobb berendezéseknél 35 ezer forint költség számolható el négyzetméterenként, pa lántanevelőknél pedig a mérettől függően 40 ezer, illetve 38 ezer forint. Az új blokkrendszerű, nagy légterű fóliaházaknál is a legalább 4 méter magas vápa, és a legalább 8 méter széles hajó a támogatás feltétele. Ez esetben is előírás a horganyzott fém vázszerkezet, a borításra pedig UV-stabil, legalább 170 mikron vastagságú fóliát kell használni. A beruházás kötelező beépítendő elemei az öntöző-, a tápoldatozó-, szellőztetőrendszer, a fűtés és a klímakomputer. A támogatható alapterület megegyezik az új üvegházakéval. 5000 négyzetméter alapterületig az elszámolható költség négyzetméterenként 25 ezer, afölött 20 ezer forint, és enynyi a már meglévő növényház új, fóliaborítású, blokkrendszerű berendezéssel bő-vítésekor is.
Az új, nagylégterű egyhajós hideghajtató fóliasátrak építésekor kettős fóliaborítás esetén négyzetméterenként 5000 forint költség számolható el, egyszeres borításnál 3500. A legalább 1000 négyzetméteres új berendezések csak horganyzott fémcső bordákkal és tartólábakkal, legalább 7,5 méter fesztávolsággal készülhetnek, és tartalmazniuk kell az öntöző-rendszert.

Korszerű­ sítéshez is

A meglévő, legalább 1000 négyzetméteres növényházak technológiai korszerűsítéséhez is kérhető támogatás. A talaj nélküli termesztés kiépítése esetén kötelező a kőzetgyapot-, vagy kókuszháncspaplanok, -téglák alkalmazása, és teljes tápoldatozó-, elosztó- és adagolórendszert is ki kell alakítani. Az energiaernyő és az árnyékoló ernyő beépítése négyzetméterenként 2500, a klímakomputer 1500, a talaj nélküli termesztés kiépítése 2500, a szén-dioxid-trágyázás megvalósítása 1000 forinttal támogatható, sorolta a példákat Gubacsi Zoltán. Kiszolgáló és szociális helyiségek csak új növényházak építésekor valósíthatók meg támogatással, és alapterületük legföljebb az új építéssel érintett, támogatott létesítmények együttes termesz tőfelületének vagy alapterületének 6%-áig terjedhet. Az elszámolható költség négyzetméterenként legföljebb 150 ezer forint.

A KITE ajánlata

A blokkrendszerű, legalább 1000 négyzetméter alapterületű hideghajtató fóliaházak szintén építhetők támogatással. A blokkrendszerű mobil fóliaházakat horganyzott fémcsőbordákkal és tartólábakkal kell ellátni, a hajók legalább 4,5 méter szélesek legyenek, a fedésre használt fólia pedig UV-stabil és legalább 150 mikronos. A beruházás kötelező eleme az öntöző-rendszer. Az elszámolható költség legföljebb 3500 forint, illetve elektromos szellőzők beépítésével 6000 forint négyzetméterenként, és tartalmazza a teljes építési költségeket, továbbá a kötelezően vagy önkéntesen beépített technológiák elemeit és azok beépítési, beszerelési költségeit. A KITE Zrt. kínálatából ezeknek az elírásoknak a KITE Prémium Vándorsátor felel meg, amely 6,5 méter hajószélességgel készül, vázszerkezete horganyzott erős idomacél, csúcsmagassága 4,85 méter, magyarázta Sztáray Zoltán zöldség ágazati vezető.
A paprikatermesztésben a vándorsátrak egyik legfontosabb előnye, hogy növelik a korai terméshányadot, ami a kápia típusú paprikáknál számottevően emeli a bevételt, és a nyereséget. A KITE Zrt. kísérlete szerint a vándorsátrakból már leszedik a termés kétharmadát, amikor a szabadföldi betakarítás zömmel beindul, az első néhány, júliusi szedés átlagára pedig eléri a kilogrammonkénti 250 forintot.
Csatlakozik még a támogatási pályázatokhoz a KITE Zrt. öntözési termékekkel, a növényházi beruházások kötelező elemeként is. Idén a Netafim beszállító termékeivel bővül a választékuk. Az 50 éves tapasztalattal rendelkező gyártó cég prémium minőségű csepegtetőszalagokat, -csöveket, -elemeket is gyárt. Esőztető öntözőkből is nagy a kínálat, szabadföldi, védett termesztésben, és ültetvényekben egyaránt, vízutánpótlásra, illetve az állomány hűsítésére is. Szűrők (lamellás, hálós, kőzetszűrők, hidrociklon homokleválasztók) ugyancsak találhatók a választékukban. Tápoldatozókból több típus beszerezhető a KITE Zrt.-nél, a legegyszerűbbektől a klímavezérlésű rendszerekig, a termelők az alkalmazott technológiához és pénztárcájukhoz megfelelően választhatnak belőlük.
A KITE Zrt. kedvező finanszírozás közvetítésével segíti a termelők beruházási fejlesztéseit. A növényházak építéséhez kínált konstrukcióban akár az áfa értékének megfelelő önerővel megkezdhető a beruházás, így a hitel összege elérheti a nettó beruházási érték 100 százalékát. A konstrukció mögött KITE kezességvállalás áll, ezért a finanszírozást elsősorban a KITEvel több éve együttműködő, a KITE kockázatkezelés által minősített termelő partnereiknek ajánlják fel. A futamidő 5 év, a támogatást kötelező hiteltörlesztésre fordítani, évente kétszer, az árbevétel alakulásához igazodóan kiválasztott időpontokban. Szerződött finanszírozó partnereik limitált mértékben a keret kimerüléséig 2,5 százalékos NHP finanszírozást is kínálnak, a korlátozás nélkül elérhető piaci kamatozású finanszírozás mellett. A KITE kezességvállalás biztosítékául a KITE javára pótfedezet bevonása szükséges, annak tárgyát és mértékét a partnerrel egyeztetve egyedileg állapítják meg. A fedezeti igény számításakor a megvalósított beruházás fedezeti értékét figyelembe veszik, nyilatkozta Sztáray Zoltán.

Mind több típus

Mivel a termesztésnek a paprika esetében is a fogyasztói igények kielégítése és a nyereségtermelés a célja, a termelőknek jól kell ismerni a piac elvárásait, és ennek kapcsán nemcsak azt kell tudni, hogy milyen típusokat, fajtákat keresnek a vevők, hanem azt is, hogy melyik időszakban lehetünk versenyképesek, hangsúlyozta Majtényi Bernát, a Garten Kft.munkatársa, aki néhány éve termeszt is paprikát.
A hazánkból külföldre szállított étkezési paprika 90 százaléka a nyugat-európai szuper- és hipermarketekben, diszkontokban talál vevőre. A vásárlók a jól ismert csomagolás alapján azonosítják a termékeket, és joggal várják el, hogy azok minősége ne változzon. Alapvető elvárás tehát az áru egyöntetű-sége és tetszetős csomagolása, ennek kielégítéséhez kell fajtát választani. Bár a fogyasztók szemmel vásárolnak, fokozatosan előtérbe került az íz is, a bogyók piros színét például már összekapcsolják az édes ízzel.
A piacokon, ahová mi is szállítunk, a kínált paprika 80 százaléka kaliforniai típus. Mindössze a maradék 20 százalékon osztozik az összes többi, közte a Magyarországon termesztett fehér töltenivaló és kápia paprika is, ráadásul mind több újdonság (például minipaprika, snack paprika) jelenik meg a pultokon. Az egyik német hipermarket munkatársa elmondta, hogy az azonos nagyságú pulton hét évvel ezelőtt 4, ma már 9-féle paprikát kínálnak. Ennek a következménye az is, hogy a hazai fehér paprika kereslete évről évre rohamosan csökken. A kápia típusból eladott mennyiség még tavaly is növekedett ugyan, a kereskedő szerint nagy valószínűséggel elérte a csúcsot, az értékesítés további bővülésére nem számíthatunk.
Az új fajtákat a hazai vető-mag-forgalmazók is kínálják, néhány édes paprikafajtát Majtényi Bernáték is kísérletbe állítottak pár ezer tővel, és tapasztalataik szerint hazánkban is eredményesen termeszthetők, de csak nagy légterű növényházakban (a saját 2,7 méter vápamagasságú fóliaházukat alacsonynak találták). A fajtákat és technológiát a termelőknek mindig a saját lehetőségeikhez kell igazítani, miközben arra is figyelni kell, hogy az új típusok piaci megjelenéséhez legalább 2-3000 tonna árura van szükség.

Termék­biztonság

Az utóbbi 5 év legfontosabb kérdése a termékbiztonság és a nyomon követhetőség. Óriási feladat elé állította az exportkereskedőket, hogy az áruházakban kihelyezett minden egyes terméknek ismerjék a termelőjét, a csomagolás időpontját, és tudják, hogy mennyi a szermaradványértéke. Az egyes tagországoknak még az uniós közös szermaradvány-szabályozásnál is szigorúbb elvárásaik vannak. Ez nem is lenne baj, ha közben nem tiltanák be a hasznos, jól lebomló szereket, hiszen így egyre kevesebb eszközük van a termelőknek a növényvédelemhez, mondta Majtényi Bernát. Éppen a termékbiztonság miatt, a szupermarketek nem vásárolják meg a paprikát a GlobalGAP minőségbiztosítási rendszer alkalmazása nélkül. A Garten Kft. ezért kizárólag minőségbiztosítással rendelkező termelőktől vásárol, még akkor is, ha nincs elég árualapja. Az idény elején minden beszállítójukat tájékoztatják a megcélzott piacokon a szermaradványokra érvényes szabályozásról, és annak betartását folyamatosan ellenőrzik is.

Csomagolva

Az ömlesztett (lédig) paprika mindinkább kiszorul a szupermarketek polcairól, sokkal egyszerűbb a csomagolt termékek kezelése. Nem szerencsés ezért azokat a fehér paprikafajtákat termeszteni, amelyeknek az első 3 termése nem fér bele a már jól bevált csomagolóanyagba.
A töltenivaló fehér paprikát 20 évvel ezelőtt mindenki minél korábban igyekezett értékesíteni, akkor ugyanis a nyugat-európai piacon nem kellett az észak-afrikai, közel-keleti áruval versenyezni, és a korai termésért nagyon jó árat adtak. A piacok kinyílásával azonban a helyzet megváltozott, a fehér paprika esetében a koraiság Nyugat-Európában elvesztette jelentőségét, bizonyos ár fölött nem vásárolják. A legjobb, ha május 20. után kínáljuk, de akkor lehetőleg októberig szállítsunk. A termesztés, a termesztő berendezés tervezésekor ezzel is számoljunk. A sokkal lassabb növekedésű és éretten értékesített kápia paprikát viszont a fogyasztók szeretnék már júniusban megkapni a fehér paprikával együtt, ezt az igényt azonban a termelők csak nehezen és jóval költségesebben teljesíthetik.
Jogos termelői igény a megfelelő jövedelemszerzés, hangsúlyozta az előadó, 8 éves termelői tapasztalatai szerint pedig úgy gondolja, hogy a nyereséghez elengedhetetlen a nagy hozam, illetve az I. osztályú termések magas aránya. Ezeknek pedig a termesztési körülményekhez igazított fajtaválasztás mellett egyik feltétele a szakszerű tápanyag-utánpótláson alapuló egyenletes termésképzés. A növényvédelem tetemes költségei mérsékelhetők a biológiai módszerek bevezetésével, valamint a rezisztens fajták termesztésével.

 

Forrás: