0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Biomódszerek az ország legszebb konyhakertjeiben

Három helyszínen szervezett ismeretátadó, módszertani oktató előadássorozatot „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei programot megvalósító Első Magyar Kert Szövetkezet. A biomódszerek kiskerti alkalmazásáról Karcagon, Gutorföldén és Balmazújvárosban kaphattak jól hasznosítható ismereteket a résztvevők, gyakorló biogazdáktól.

Az előadássorozat megszervezésének alapötletét az adta, hogy a programban résztvevő „kertesek” az értékelőlapokon szinte kivétel nélkül arról nyilatkoztak, hogy igyekeznek öko-bio módszerekkel dolgozni, de igényelnék azt, hogy ebben szakmai segítséget kapjanak, tudtuk meg Kovács Szilviától, „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei program ötletgazdájától, vezetőjétől. (…)
 

Forrás: