0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Vigyázó-szobor

Az MTA vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertjében szobrot emeltek gróf Vigyázó Sándornak, az egykori kastélykert tulajdonosának és felvirágoztatójának tiszteletére.

Ünnepi beszédében Szász Domonkos, az MTA alelnöke méltatta a mecénást és kiemelte, hogy a fölfedező
kutatás nem létezhet támogatók nélkül. Vigyázó Sándorgróf azt tartotta, hogy „az európai színvonalon álló, s amellett minden ízében magyar kultúra Magyarország és a magyar nemzet fennmaradásának legbiztosabb záloga.” Egész vagyonát a magyar nemzeti kultúra szolgálatába kívánta állítani, mely célt pedig, mint végrendeletében megfogalmazta, az első magyar tudományos intézet útján vélte a leginkább elérhetőnek. Édesapja halála után fia, Vigyázó Ferenc is hasonló nemes célokat tűzött ki maga elé, a család ezért roppant értékű vagyonát, így a rátóti kastélykertet is, a Magyar Tudományos Akadémiára hagyományozta. (…)

 

 

 

 

 

Forrás: