0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Növényorvos a közterületen – április végén

Fölszereltük a vadgeszte­nye levél­aknázómoly csap­dáinkat. Már egy­két óra múl­va 10­-15 egyedet fogott pl. az ELTE Füvészkertben. Nem is csoda, a fák napsütötte tör­zsén is bőségesen gyülekez­nek. A 16. héten Budapesten a levelek is kiteltek. Indulhat a permetezés!

A készítmé­nyek körében nincs változás: a Dimilin 25 WPés a Runner 2 F (névváltozata a Strip-10 2F) mellett a „biológiai véde­kezésben is elfogadott NeemAzal T/S engedélyezet­tek közterületen.
A fogási adatokat kedden­ként föltesszük a www.ma­gyarnovenyorvos.hu és a www. zsigogyorgy.hu honlapokra.
Köszönöm a csapdakezelés­re vállalkozó kollégák jelent­ kezését, szűkös kereteink el­lenére kelet-­nyugati irány­ban is bővítjük a hálózatun­kat. A következő helyszíneken figyeljük a moly rajzását: 3. ker., 8. ker. Füvészkert, 11. ker. Ménesi út, 11. ker. Bozók vár utcai park, 14. kerületi szak­ iskola, 14. ker. állatkert, Gö­döllő, kastély, Kecskemét re­formátus temető, Kecskemét köztemető, Maroslele, Hód­mezővásárhely, Beregszász (Ukrajna), Tanakajd, Szom­bathely, Tahi Faiskola.
A tavalyi lombbal telített, elhanyagolt vizesárkok fölöt­ti fákon elhúzódó rajzással és erős fertőzési nyomással szá­molhatnak a kezelők. A lehul­lott, bábokkal fertőzött levelek őszi összegyűjtésével kez­dődik a védekezés.
A szántóföldön és az ültet­vényekben is az egyik leg­ több gondot okozó betegség a lisztharmat. A közterületi ju­harokon, díszkörtéken, platá­nokon, bokrokon, egy nyá­riakon és a vadgesztenyefajo­kon is védekezni kellene elle­ne. A gomba fonalaival be­vont „lisztes” levelek fotoszin­tézise csökken, és a látványuk is ijesztő. Csökken a növé­nyek stressztűrő­ képessége, élettartamuk rövidül. A vadgesztenyék permetezésénél is adagoljunk gombaölő szert a permetlébe, már három, el­térő hatásmódú, felszívódó készítmény is engedélyezett közterületre. Kérjék ki a nö­vényorvos tanácsát, a felsorol­tak közül ugyanis némelyik a vadgesztenye guignardiája vagy a platán apignomóniája ellen is hatásos, de a peronoszpóra, a rozsda, a szürke­penész és a varasodás ellen is bevethető. Felvételeink a 15. héten készültek. A díszalma fertőzött rügyeiből előtörő beteg levélkékről közvetle­ nül a fa lombkoronájában ter­ jed a kórokozó. Megérkeztek az első lakos­sági bejelentések a levéltet­vek mézharmata miatt. A Populus simonii alatt cuppo­gott a járda, ragadt az iskola kerítése. Az ágak többségén már kolóniákban sorakoztak a levéltetvek.
Újabb atkaölő szer kapott közterületi engedélyt június 30-­ig. A Flumite 200 bevet­hető a levélatkák, a szövedék védelmében károsító takács­ atkák ellen, de a gubacsatkák fiatal telepei ellen is bevált.
Both Gyula Vas megyei növényorvos, a Prenor Kft. növényvédő szakmérnöke, a megyei kamara elnöke a Növényvédelmi Klub meghívására „A városi növényvédel­ mi kártevők közegészségügyi jelentősége” címmel előadást tart május 2­án 15 órakor a Növény­ Talaj­ és Agrárkörnyezetvédelmi Igazgatóság (1118 Budapest, Budaörsi út 141­145.) előadóter­ mében. A klubdélután ingyenesen látogatható, mindenkit szeretettel látunk.
 

Forrás: