Hazánk e tekintetben rendhagyó helyzetű. A korábban világszerte csodált és elismert magyar mezőgazdaság a rendszerváltást követően leértékelődött, az akkori döntéshozók úgy vélték, hogy az az ágazat, amelyik a GDP-nek mindössze 3 százalékát teremti meg és a foglalkoztatottak alig 4,8 százalékának ad munkát, nem érdemel különösebb figyelmet. Nem érdekelte őket, hogy a mezőgazdaság stratégiai ágazat és azzal sem számoltak, hogy jelentős kiszolgáló infrastruktúra – gépgyártás, vegyipar, feldolgozóipar stb. – is épül rá.
Napjainkban Németországban és az Egyesült Államokban a foglalkoztatottak kevesebb mint 1 százaléka vesz részt a mezőgazdasági alaptevékenységben. Ez a szám azonban a háttériparral együtt már 12-14 százalék, vagyis egyáltalán nem lebecsülendő a nagyságrendje. A mezőgazdaság hatékonyságát értéktermelő és eltartó (foglalkoztató) képessége minősíti. A Magyarországhoz hasonlóan sűrűn lakott országokban ez utóbbi kiemelten fontos. Ott azokra a növényekre fókuszálnak, amelyek termesztéséhez gépi munkával nem kiváltható kézi munkaerő szükséges. Az így megtermelt áru értékesítésekor a kézi munkára fordított kiadásokat a világpiac az árakban elismeri. Az ilyen típusú termékek termelése a tőkeszegény és hiányos infrastruktúrájú országokban (pl. Indiában) stratégiai kérdés, amely a kitörés lehetőségét hordozza magában.
Hiányoznak a tározók
A hatékonyan működő mezőgazdaságra az értéktermelés, a termésbiztonság, a termékek kiváló minősége, valamint jól szervezett marketingtevékenység jellemző. A hazai éghajlaton a termésbiztonság az öntözés lehetőségét is feltételezi. Hidrológusok szerint Magyarországon 53 milliárd köbméter évről évre megújuló vízkészlet áll rendelkezésre. Ez azonban nem elegendő az öntözés széles körű kiterjesztésére, legföljebb 200 ezer hektár öntözhető belőle. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a jogilag öntözhetőnek minősített 223 ezer hektárból 2011 és 2014 között csak 100-110 ezer hektárt öntöztek, és egy hektár öntözött területen átlagosan 25-30 köbméter vizet használtak föl. Ezért tározók építésére is szükség volna, hogy az esetenként fölösleges mennyiségű vizet tárolják, amit aszálykor öntözésre használhatnánk. Különben továbbra is bármikor előfordulhatnak árvizek, amelyek ellen védekezni kell, és viselni annak költségeit, aszályos időben pedig öntözés hiányában terméskieséssel és minőségromlással kell számolni. Tározók építésével egyébként régi adósságunkat is törleszthetnénk, a 200 évvel ezelőtti vízrendezések ugyanis csak a fölös víz minél gyorsabb, folyókon keresztül a tengerbe vezetését oldották meg, a tározását nem.
Okos társítások
A mezőgazdasági kultúrák termesztésének intenzitását jól kifejező mutatót kapunk, ha a KSH által közzétett bruttó termelési értékeket elosztjuk a megadott termőterületre vonatkozó adatokkal. Ezt az intenzívnek tartott zöldségágazat esetében több példán keresztül is érdemes kissé részletesebben megvizsgálni. Magyarországon 2014-ben 79 677 hektáron termesztettek zöldségféléket, 154,698 milliárd forint értékben (Néhány mezőgazdasági kultúra termesztésének intenzitását (2014) az 1. táblázat tartalmazza). A KSH hüvelyes zöldborsóra vonatkozó adatokat nem tesz közzé, de a FruitVeB becslése, a piaci árak és az átlagtermések ismeretében ez is kiszámítható. A termőterület mintegy 10 százalékán, 1618 hektáron termesztenek hüvelyes zöldborsót, hektáronként 10-12 tonnás átlagterméssel. A piaci nyitóár kilogrammonként 800-900 forint, ami június közepére sem esik 400-500 forint alá, úgyhogy 650 forintos átlagárral számolhatunk. Ennek alapján megállapítható, hogy a hüvelyesen értékesített zöldborsó termesztésének belterjességét, illetve hatékonyságát kifejező mutató 5.
A KSH a spárgatermelésre vonatkozó adatokat sem tartja nyilván, miközben az annál sokkal kisebb felületen termesztett növényekét (spárgatök 248 hektár, fejes saláta 314 hektár) igen. Becslések szerint jelenleg Magyarországon 1300 hektárt foglal el a spárga. Hektáronként 14 tonnás átlagterméssel és kilogrammonként 700 forint értékesítési átlagárral számolva a spárgatermesztés hatékonysági mutatója 7, igen magas érték. A hüvelyes zöldborsó és a spárga szedési munkálatai rövid időre koncentrálódnak, 1-1,5, illetve 2-2,5 hónapra. Ez pedig a rendelkezésre álló munkaerő egyenletes foglalkoztatása érdekében ésszerű üzemágtársítást igényel. A spárga szedése, az áru előkészítése, csomagolása április közepe és június közepe között jelent kiugró munkacsúcsot. Ezért célszerű támrendszeres intenzív szabadföldi uborkatermesztéssel társítani, amelynek szedése, osztályozása 1-2 napos gyakorisággal, július eleje és szeptember vége között időszerű. A betakarításhoz mindkét növény esetében sok kézi munkaerőre van szükség, de mindkettőnek biztos a piaca, jó áron értékesíthetők. Ennek megfelelően ezek a növények nagy értéket termelnek, a termesztésük biztonságos, sok embert foglalkoztatnak.
A hatékonysági mutatók számszerű értékei alapján egyértelmű, hogy a zöldségtermesztés valóban a legintenzívebb ágazat: hatékonysági átlagindexe 2-es, a gyümölcstermesztésé 0,8, a gabonaféléké pedig csak 0,2. Az ágazatba sorolás tekintetében, a nem egyértelmű megítélésű burgonya hatékonysági indexe meglepően magas, 1,4, vagyis csaknem eléri a zöldségfélékét és meghaladja a gyümölcsféléket jellemző átlagértéket. Amíg a szántóterületek felét két olyan alacsony intenzitású kultúra foglalja el, mint a búza és a kukorica, addig az agrárium összességének hatékonysága, eltartó képessége alig növelhető.
Viszonyítás kérdése
A mezőgazdaság hatékonyságát az egy foglalkoztatottra jutó, dollárban kifejezett éves termelési érték is jól mutatja. Ezt a FAO 2014-ben közzétett fölmérése szerint néhány példaként kiragadott országban a 2. táblázat mutatja. A számok hűen jelzik a magyar agrárium jelenlegi állapotát, teljesítőképességét. Eszerint a magyar mezőgazdaságban foglalkoztatott munkás csak kevesebb, mint negyedannyi értéket termel mint a dán, feleannyit, mint az olasz, de csaknem háromszor annyit, mint a kínai. A belterjes mezőgazdaságot intenzív területkihasználás is jellemzi, ezért ahol lehetőség van öntözésre, ugyanazon a területen egyetlen tenyészidőszak alatt két növényt is célszerű termeszteni. A területet június közepéig-végéig elfoglaló korai burgonya vagy zöldborsó után még kései káposztafélék termeszthetők, illetve a zöldborsó után még nyári ültetésű burgonya is.
A termésbiztonság kérdését a klímaváltozásból adódó szélsőséges időjárás miatt is komolyan kell venni. Ennek érdekében bizonyos többletköltségeket kell vállalni, amik elsősorban a nagy értéket adó intenzív kultúráknál térülnek meg. Ezek esetében elkerülhetetlennek látszik a növénysorok természetes csapadékot átengedő, lebomló, szövött műanyag fóliákkal való takarása. A takaró (mulcs) véd a kisugárzási fagytól, mérsékeli a talaj evaporációs vízveszteségét, a talaj gyorsabb fölmelegedése révén pedig korábbi érést, értékesíthetőséget tesz lehetővé. Amennyiben ehhez mikroöntözés és a párologtatást mérséklő vegyszerek használata is párosul, még hatákonyabbá tehető a vízzel való gazdálkodás, vagyis ugyanannyi vízzel nagyobb területet öntözhetünk.
Mezőgazdaságunk – kedvező klimatikus és talajadottságainknak köszönhetően – a jelenleginél sokkal nagyobb teljesítményre és több érték termelésére is képes. A földterületnek közel a fele szántó (ez nagyon kevés országban mondható el), és az öntözéshez szükséges víz megteremtésével a mainál ésszerűbb vetésszerkezet is kialakítható lenne, és nagyobb területen valósíthatnánk meg a kettős hasznosítást. A jó minőségű, egészséges élelmiszer a világpiacon mind kelendőbb és mind drágábban értékesíthető árucikk. Az agrárium termékeinek földolgozására erős élelmiszeripart építhetnénk, mindez ugrásszerűen növelné a vidéken élő, ma jórészt közmunkásként foglalkoztatott lakosság életkörülményeit, és lehetővé tenné a leszakadó vagy hátrányos helyzetű térségek gyors felzárkóztatását.
