A hazai bogyósgyümölcs-termesztés az elmúlt 10 évben nagymértékben visszaesett, bár az igazán negatív
irányok mintegy 30 éves távlatban rajzolódnak ki (1. táblázat). A korábban külön-külön is több ezer hektáron termesztett fajokból mára mindössze néhány száz hektár maradt: a málna, a szeder és a köszméte majdnem a teljes megszűnés határára jutott.
A termelés változása
A korábban jelentősebb mennyiségben termelt málna és köszméte területe az 1980-as évekhez képest a tizedére-huszadára esett vissza. Mérsékeltebb, de jelentős a területi zsugorodás a ribiszke és a szamóca esetében is, amelyek a harmadukra fogyatkoztak. Az 1990-es évek második felében viszont új gyümölcsfajként a bodza lépett be a termesztésbe, mára 4-5 ezer hektáron termesztik. Az elmúlt 10 év változását vizsgálva arra a következtetésre juthatunk, hogy a málna és a szeder mélyrepülése folytatódott,
változatlan vagy mérsékelten csökken a köszméte és a ribiszke, míg enyhén növekszik a szamóca és a bodza területe.
Az utóbbi években megjelentek a termesztésben újabb bogyósok, mint a homoktövis, az áfonya és a som, de „kimutatható” csak a homoktövis termőfelülete (mintegy 60 hektár) és még kevés az (áru)termelési tapasztalat is.
A bogyósok üzemgazdasági sajátosságai
Az említett – többnyire negatív, kisebb részt pozitív – termelési változások egyértelműen magyarázhatók és indokolhatók az egyes fajok termesztésének üzemgazdasági és piaci sajátosságaival. A bogyós fajok átfogó, „nagyvonalúbb” gazdasági értékelését, illetve összehasonlítását a 2. táblázatban foglalt főbb adatok felhasználásával végezzük.
A málna és a szeder ültetvénytelepítési tőkeigénye nagyon magas, és a bogyósok közül lényegében itt a legmagasabb a termelés éves forgótőkeigénye is, főleg a betakarítás és a zöldmunkák kiemelkedően magas munkaerőigénye miatt. Igen nagy a külföldi konkurencia nyomása, főképpen Lengyelország és
Szerbia oldaláról. Ők kis túlzással annyiért tudják eladni a gyümölcsöt, mint amennyibe nálunk csak a szedése kerül. A tömegtermelésben tehát ezekkel az árakkal mi nem tudunk érdemben versenyezni, a termelés jövedelme és jövedelmezősége negatív vagy nagyon alacsony. Csak a frisspiacra vagy speciális esetben fagyasztásra (pl. ha a termelés és feldolgozás egy vertikumban együtt van) termelve lehet szó nyereséges gazdálkodásról. A frisspiac azonban igen szűk rész és a hazai fizetőképes fogyasztói igény sem bővíthető már túlságosan.
A köszméte közel azonosan értékelhető a málna és szeder üzemgazdasági sajátosságaival: tőkeigénye esetleg valamivel alacsonyabb, de a metszés és a szedés miatt a munkaerőigény itt is számottevő. Komoly versenytársak ebben is a lengyelek, ők általában az évek többségében
alacsonyan tartják az árakat.
Adatgyűjtésünk során köszmétéből csak néhány tized hektáros kisüzemeket sikerült fölmérnünk, az adatok
egy hektárra való felszámítása pedig torzíthatja az eredményeket, így a köszmétéről bemutatottak csak a nagyságrendek tekintetében értelmezhetők.
Az eddigiekkel teljesen ellentétes véglet a bodza: az ültetvénytelepítés tőkeigénye, az éves forgótőkeigény és a munkaerőigény alacsony (2. táblázat). Számottevő versenytárs sincs az európai piacon, talán csak az osztrákok, velük azonban üzemgazdasági oldalról (hozamok, minőség, munkaerő ára stb.) föl tudjuk venni a versenyt. Az egy hektáron elérhető fajlagos nyereség ugyan nem túl
magas (sokéves átlagban néhány százezer forint/hektár), tehát a jövedelemtermelő képesség nem túl kedvező, de az alacsony termelési költségek miatt ez is jó költségarányos jövedelmezőségű.
Jó a jövedelmezőségük
A szamóca üzemgazdasági szempontból speciális gyümölcsfaj: a málnához hasonlóan igen nagy befektetett tő-két, forgótőkét és munkaerőt igényel, akár a málnáét is jócskán meghaladja. Magas fajlagos nyereséget (akár több millió forint/hektár) lehet elérni vele, magas költségei miatt a bodzáénál akár rosszabb költségarányos jövedelmezőség mellett. Nagy tőkeigényét ellensúlyozza, hogy normális esetben már akár az első évben megtérül a befektetett tőke, de legkésőbb a másodikban, amire egyetlen gyümölcsfaj sem képes. Ennek köszönhető, hogy termelése
néhány éve felfutóban van.
A homoktövis termelési kilátásai még nehezen értékelhetők. Tőke-, költség- és munkaerőigénye viszonylag alacsony, és jelenleg nagyon jó a jövedelemtermelő képessége, illetve jövedelmezősége. Tulajdonságai tehát üzemgazdasági szempontból közel optimálisak. Egyelőre azonban nem mérhető fel, hogy mekkora piaci igény mutatkozik rá, kérdés, hogy a mostani 60-70 hektár ültetvényfelület megtöbbszöröződése esetén nem telítődne-e hamar az egyébként jelenleg szűk piac, ami automatikusan az árak összeomlásával járna.
Piaci-gazdasági kilátások
A bogyósok üzemgazdasági sajátosságainak összefoglaló értékelésekor a következőkre juthatunk:
Hazánkban „érdekes módon” azok a bogyós fajok jellemezhetők gyenge jövedelmezőséggel és rossz versenyképességgel, amelyeknek nagy a tőke- és munkaerőigénye, és amelyek esetében erős a külföldi verseny. Így a málna, a szeder és a köszméte esetében a kilátások nem túl jók, mert ezek a fajok mindegyik felsorolt üzemgazdasági tulajdonsággal rendelkeznek.
Fekete ribiszkét, bár tőke- és munkaerőigénye nem túl magas, a hazánkban elérhető alacsony hozamszint miatt nem tudunk a versenytársakéhoz hasonló önköltségen termelni.
„Jól” jelzik az eddig említett fajok a hazai zöldséggyümölcs ágazat alapvető gondjait: a tőkehiányt, a munkaerőhiányt és a kedvezőtlen időjárás miatti alacsony fajlagos terméshozamokat. Ezen gyümölcsfajokkal vélhetően a jövőben is csak egyes szűk piaci résekben (pl. frisspiac egyes időszakokban, háztól való közvetlen fogyasztói értékesítés, teljes termelési-feldolgozói vertikum megléte) leszünk
versenyképesek.
Üzemgazdasági tulajdonságai alapján ígéretesnek tű-nik a szamóca és a bodza, bár éppen egymással ellentétes adottságúak: a szamóca nagy tőke- és munkaerőigénye mellett nagy nyereséget érhet el,
a bodza pedig alacsony tőke- és munkaerőigény mellett alacsony, de viszonylag kiszámítható és jól jövedelmező. A bodzáéhoz hasonló gyümölcsfajként kezelhető még a piros ribiszke is, bár összességében az erősebb külföldi verseny miatt hátrányosabban ítélhető meg. A homoktövis üzemgazdasági adottságai
közel optimálisak, de nehezen mérhetők fel a piaci igény és a bővülés lehetőségei. Ugyanez a szamócára és a bodzára is igaz: nem tudjuk, hogy szervezettségi szintünk mellett hol van a piaci telítődés korlátja, feltételezhető, hogy a bővülés lehetőségei nem korlátlanok.
A ribiszkék
A ribiszkék a legtöbb tekintetben az eddig bemutatott két véglet között, középen találhatók. A telepítés tőkeigénye a bogyósok között közepes, a termelés éves forgótőkeigénye és munkaerőigénye pedig meglehetősen alacsony, mert minden munkaművelete (beleértve a betakarítást is) teljesen gépesíthető. Tehát nem jár nagy munkaerő-költséggel a szedés, és beállt ültetvényben gyakorlatilag metszés sincs.
A piros és a fekete ribiszke esetében is meglehetősen nagy a külföldi (legfőképpen lengyel) versenytársak nyomása, ez alacsonyan tartja, egyes években dömpingszerű-en leveri az árakat. A piros ribiszkével a korszerű üzemeink fel tudják venni a versenyt, mert képesek elérni az elfogadhatóan alacsony önköltséghez
szükséges legalább 8-10 tonnás hektáronkénti hozamokat, míg a fekete ribiszkéből – elsősorban éghajlati okokból – képtelenek vagyunk 1-3 tonnánál nagyobb termésre, ami mellett önköltségében teljesen versenyképtelennek tűnik ez a gyümölcsfaj. A piros ribiszke jövedelmezősége így elfogadható, a
fekete ribiszke azonban a külföldi konkurencia erő-teljes árnyomása és alacsony hozamaink miatt
gyakran veszteséges.
A felső harmad
Minden megállapításunkra igaz, hogy azok nem az országos átlagra, hanem a jó színvonalú, korszerű ültetvényekre (ez kb. az elméleti felső harmad) vonatkoznak. Tehát egyes fajok esetében még a korszerűbbvagy legjobb ültetvények sem, vagy csak korlátosan versenyképesek. Jól
kifejezi ezt az összefüggést és az eddig leírtakat erősíti a 3. táblázat adatsora. Megállapítható, hogy a korszerű, jó színvonalú hazai üzemek a bodza, a szamóca és még részben a piros ribiszke esetében is teljesítik a gazdaságos termeléshez szükséges hozamszintet, a málna és a szeder esetében ez „határeset”, a fekete ribiszkénél pedig számottevően elmaradunk ettől.
A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai
Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. A pályázat azonosítója: A2-MZPD-13-0358
