0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Közterületi Sorfák Jegyzéke

A Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola falai között folytatódott a márciusban megkezdett munka: a Magyar Díszkertészek Szövetsége szervezésében összeállították a Közterületi Sorfák Jegyzékét. A szövetség stratégiai feladatának tartja, és minden eszközével támogatja, hogy az elkészült lista minél szélesebb körben ismertté váljon, és az éghajlati, városi adottságoknak megfelelően folyamatosan frissüljön.

A kiadvány alaplistáját Schmidt Gábor dendro­lógus készítette el, a kidolgo­zásában részt vevő kollégák a szakma legszélesebb körét képviselték: a Magyar Dísz­kertészek Szövetsége, a fais­kolai termesztés, a dendroló­gia, a faápolás, az oktatás, a növényvédelem és a városi kertészetek szakemberei. Min­denki közös érdeke, hogy az oktatási intézményekhez, a faiskolákhoz és a felhaszná­lókhoz minél rövidebb idő alatt eljusson az elkészült anyag – hallottuk az egyezte­tésen.
A most elkészült listát egy évre lezártnak tekintik, mond­ta Lukács Zoltán, a Magyar Faápolók Egyesületének el­nöke. Egy év múlva, a legkö­zelebbi módosítás során bő­vülhet, de csökkenhet is a fa­jok és fajták száma, ha a szak­ma képviselői erről úgy dön­tenek. Az eredeti kéziratból kikerültek a parkfák és azok a fafajták, melyek tulajdonsá­gaikkal zavarják a közleke­dést (például a csüngő ágúak).
Várostűrés szempontjá­ból a jegyzék megkülönböz­tet 3­-2­-1-­es számmal jelölve jó, közepes és gyenge város­
tűrőket. Emellett az egyes taxonok magassága, mészér­zékenysége, mészkerülő tu­lajdonsága is látható a listá­ban, illetve megjelölik a ma­gyar nemesítésűeket.
A Magyar Díszkertészek Szövetsége honlapján ( www.dsztt.hu) elérhető és letölt­hető lesz a lista, és szeret­
nék, ha az oktatási intézmé­nyekbe is eljutna, hallottuk Lukács Zoltántól. Az Építész Kamarán keresztül a tájépí­tész tagozathoz, a Magyar Ön­kormányzati Főkertész Szövet­ség (MÖFÖSZ) által pedig az
önkormányzatokhoz juttat­ják el.
Az egyeztetésen elhang­zott az is, hogy meg kell néz­ni annak a lehetőségét, hogy létezik-e pályázati forrás a Közterületi Sorfák Jegyzékében szereplő fajták folyamatos megfigyelésére, hogy a feladathoz szükséges valóban alapos szakmai munka megvalósulhasson. A szakemberek egy év múlva újra találkoznak, felülvizsgálják a jegyzéket, hogy elkészülhessen a második változat.
A Magyar Díszkertészek Szövetségének következő feladatai között szerepel minden, a dísznövénytermékeket érintő szabvány elkészítése.

284 taxon

A listában 284 taxon szerepel, ebből 85 magyar nemesítésű. A legnagyobb taxonszámmal az Acer-ek (32), a Fraxinus-ok (24), a Sorbus-ok (24), illetve a Tilia-k (33) szerepelnek.
A tervek szerint jövőre, a második kiadásban bővül a fák jellemzése. Az alkotók célja, hogy tartalmasabbá, színesebbé tegyék, illetve minél több és pontosabb információt adhassanak a felhasználóknak az egyes fajtákról. A szakemberek fontosnak tartják még a habitus jelölését és a növényvédelemmel kapcsolatos megjegyzéseket is, mert a felhasználók sokszor már a telepítéskor tudni szeretnék, hány permetezésre számítsanak egy-egy fajtánál.

Forrás: